CAS joghatóságának feltételei

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság kódexe [Code of Sport-related Arbitration] az eljárási szabályaiban [R27 pont] fejti ki a CAS joghatóságának létjogosultságát. Az eljárás megindítását kezdeményezheti:

• sportoló
• nemzeti és nemzetközi sportági szakszövetség
• NOB és nemzeti olimpiai bizottságok
• sportszervezetek

A Sportdöntőbíróság előtt két eljárás indítható: az általános választottbírósági, valamint a fellebbezési eljárás, amely a sportszövetségek, sportegyesületek vagy egyéb szervezetek által hozott határozatok ellen indítható meg. (Ide sorolható még egy harmadik is, az ún. mediációs eljárás, amely egy informális és jogilag nem kötelező jellegű procedúra, a felek által kiválasztott mediátor előtt folytatják le a felek).

Jogviták természete alapján a CAS kizárólag:

• magánjogi természetű, sporttal kapcsolatos jogvitában járhat el
• kivételek: a technikai jellegű kérdések pl.: egy játékvezetői döntést nem bírálhat felül, szabálykönyv értelmezésében nincs kompetenciája. Bár ez alól is megállapítható egy kivétel, amennyiben egy játékvezetői döntés vagy bármely szabály a jog alapvető elveivel és értékeivel ellentétes
• sportesemény szabályainak értelmezésében, illetve
• dopping, állampolgársági, szerződésszegések, kereskedelmi jogviták vizsgálatában járhat el

Fontos kiemelni (amely a legtöbb sporttal kapcsolatos jogvita forrása is) az eljárás megindításának és a joghatóság megállapításának előfeltételét, amely:

• a joghatóság valamilyen formában történő kifejezett elismerése: pl.: az Olimpiai Charta előírja, hogy az olimpián résztvevő, sportolók jogvitájára kizárólag a CAS-t ismeri el. Az elismerés tehát történhet egy sportág/sportesemény szabályzata alapján vagy a felek kétoldalú megállapodásán, de lényeges, hogy a felek között kifejezett elismerés jöjjön létre.

CAS és a nemzeti bíróságok- a választottbírósági határozatok elismerése

Raguz v. Sullivan ügyben hozott ítélet játszott fontos szerepet ebben a kérdéskörben. Angela Raguz és Rebeca Sullivan is ausztrál állampolgárságú (judo) sportolók, 52 kg-os súlycsoportban. Raguzt az Ausztrál Judo Szövetség [JFA] jelölte ki, hogy részt vegyen a 2000-ben megrendezett Sydney Olimpiai Játékokon. Sullivan viszont kifogásolta ezt a döntést (ő lett volna a másik potenciális jelölt az olimpiára), ezért fellebbezést nyújtott be a CAS felé (mindhárom választottbíró ausztrál volt), aki az ő javára hozott döntést. Raguz viszont kifogásolta a CAS döntését és az ausztrál fellebbviteli bírósághoz fordult jogorvoslatért [New South Wales Court of Appeal]. A fellebbviteli bíróság viszont megállapította saját joghatóságának hiányát, tekintve az alábbi okokat:

• CAS döntése önmagában kötelező és végleges a felekre nézve
• mindkét ausztrál sportoló aláírta az Olimpiai Chartát, amely biztosította a CAS számára a kizárólagos joghatóságot, és az ausztrál fellebbviteli bíróság (New South Wales Court of Appeal) ezt figyelembe véve, úgy ítélte meg, hogy a felek nemzetközi és nem nemzeti választottbíróság eljárását fogadták el.

Fellebbezés a CAS ítélete ellen

A CAS ítélete megtámadható a svájci szövetségi bíróságon (Swiss Federal Tribunal), a svájci nemzetközi magánjog szabályai szerint. A bíróság előtti eljárás megindítása viszont igen korlátozott számú esetben indítható meg, ilyen például, ha:

• választottbírót szabálytalanul választották meg vagy a választottbíróság lett szabálytalanul megalakítva
• választottbíróság tévesen állapította meg hatáskörét
• választottbíróság a benyújtott követeléseken túlmenően járt el az ügyben vagy az igénypontok egyikét elmulasztotta
• felek egyenjogúsága, meghallgatáshoz való joga sérült
• ítélet a svájci közrendbe ütközik

Daniel Hondo, német kerékpáros esetének specialitása is abban állt, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, a WADA székhelye, valamint a sportoló tartózkodási helye (ahol állandó jelleggel élt) egyaránt Svájcban volt. A sportolót a CAS doppingvétség miatt 2 évre eltiltotta, de mivel egy tiszta nemzeti vitáról van szó, a CAS döntése elleni jogorvoslatra nem a svájci szövetségi, hanem a helyi kantoni bíróság volt illetékes, amely hatályon kívül helyezhette a CAS ítéletét.

Függetlenség és pártatlanság garanciája

Előzményei a CAS működésének kezdeti szakaszára tehető, ahol ugyanis a NOB változtathatta meg a bíróság eljárási szabályait, az eljárási költségeit ő állapította meg, illetve a NOB elnöke közvetlenül is tagokat nevezett ki a CAS-ba.

Elmar Gundel zsoké ügyében megkérdőjelezhető lett volna a CAS függetlensége, ha a NOB félként vett volna részt az eljárásban. A zsokét ugyanis a FEI (Nemzetközi Lovas Szövetség) lódoppingolás miatt 2 évre eltiltotta, amely döntést a CAS helybenhagyott. Gundel ezek után fellebbezett a svájci szövetségi bírósághoz a függetlenség és pártatlanság követelményének megsértésére hivatkozva, ugyanis a CAS 60 tagjából 3 fő a FEI által került kijelölésre. A szövetségi bíróság elutasította a döntést, hiszen a NOB nem vett részt félként az eljárásban.

Larissa Lazutina és Olga Danilova, két orosz sífutót a NOB kizárta a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpiai játékokról és doppingvétség miatt 2 éves eltiltással sújtotta. A már többszörös olimpiai bajnokok fellebbeztek a CAS-nál a NOB határozatával szemben, de a Sportdöntőbíróság helybenhagyta a NOB döntését. Ezek után a két sportoló megtámadta a CAS határozatát a svájci szövetségi bíróságon, amely megállapította, hogy az új szabályok értelmében a CAS teljesen független a NOB-tól, ezért a CAS határozatai egyenértékűek a svájci állami bíróságok határozataival, a bírói függetlenség szempontjából, vagyis nem volt több jogorvoslati lehetőségük az orosz sportolóknak. A CAS határozatai kötelezőek és véglegesek a felekre nézve, illetve a korlátozott fellebbezési lehetőségek egyike (CAS ítéletével szemben) sem állt fenn.

A szervezeti és anyagi függetlenség elérése céljából később létrehozták az ICAS-t (International Conuncil of Arbitration for Sport), amely a CAS igazgatásának, finanszírozásának feladatait látja el.  A CAS két eljárását is meghatározták, a fellebbezési illetve az általános eljárást. A fent említett Gundel-ügy alapozta meg egyébként a fellebbezési eljárást, hiszen az első sportszövetség volt a FEI, amely biztosította határozatának megtámadását a CAS előtt.

Változás a labdarúgásban, a FIFA és CAS- „kié az utolsó szó?”

Jelentősen megváltoztathatja a CAS eljárását és joghatóságát a brüsszeli fellebbviteli bíróság döntése az ún. Seraing ügyben. A svájci Searing labdarúgó csapat feljelentette a FIFA-t, amiért nem engedélyezte, hogy harmadik fél tulajdonába kerüljön a klub (Third-party Ownership of players economic rights).

A brüsszeli fellebbviteli bíróság ezért megállapította, hogy a labdarúgásban a végső döntést nem a CAS hozhatja meg, a FIFA és az UEFA döntését a helyi bíróságokon is meg lehet támadni, az alábbi indokokra hivatkozva:

• a CAS eljárását egy „kikényszerített választottbíróság”-nak mondta ki, amely sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk szerinti tisztességes tárgyaláshoz való jogát illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. pontját, amely a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot deklarálja
• a CAS székhelye Svájcban található, ezért nem vonatkozik rá az európai uniós jog (tekintve, hogy Svájc nem eu-s tagállam),
• a bíróság kétségbe vonta a nemzetközi sportdöntőbíróság pártatlanságát és függetlenségét, arra hivatkozva, hogy a CAS a sport nemzetközi szövetségeinek gazdasági és politikai befolyása alatt áll
• a Seraing ügyben a FIFA státutumban megfogalmazott választottbíróságról szóló klauzula nem speciálisan megfogalmazott

A CAS közleményében kifejti, hogy az a kockázat, hogy a nemzeti bíróságok nem ismerik el a CAS választottbírósági eljárását vagy nem hajtják végre annak ítéletét, nem lehet teljesen kizárni, de elég korlátozott esetben fordulhat elő. A brüsszeli bíróság ítélete természetesen kifogásolja, hogy a FIFA választottbírósági szabályai ragaszkodnak ahhoz, hogy a viták kizárólagosan a CAS elé kerüljenek, amely szerintük sérti a tisztességes eljárás jogát, de mindenesetre ki kell emelni, hogy a CAS ítélete megtámadható a svájci szövetségi törvényszék előtt. Amennyiben a brüsszeli bíróság ítéletét vesszük alapul ma már valószínűsíthető, hogy számos, a CAS által a hozott korábbi döntések is megkérdőjelezhetőek.

Dopping és felelősség a sportban

A versenyző köteles tartózkodni, különösen tiltott szerek használatától, tiltott módszerek alkalmazásától, a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel történő befolyásolásától - olvasható a Sporttörvény 4.§-ban [2004.évi I. törvény]. A dopping fogalma magában foglalja mind a fizikai és pszichikai teljesítménynövelést, amely egyaránt sérti a fair play szabályait a sportban, valamint az egyenlő versenyfeltételek követelményét, nem beszélve annak az egészségre is káros hatásairól.

A tiltott teljesítményfokozást körülíró szabályok alkalmazásában illetve a hazai és nemzetközi jog összehangolásában fontos szerepet játszanak a különböző doppingellenes szervezetek. (A Magyar Antidopping Csoport, azaz a MACS, illetve a WADA).  Ezek a szervezetek felügyelik a sport „tisztaságát”.

A sportolók érdekében fontos tisztázni a doppingvétség fogalmát, azok eseteit, valamint a CAS (Court of Arbitration for Sport) által elnevezett szigorú felelősség elvének gyakorlati érvényesülését a sportolók körében.

WADA (World Anti Doping Agency) szabályzat – dopping és doppingvétség

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által létrehozott ún. doppinglista deklarálja, a tiltott szerek illetve módszerek felsorolását, amelyek használata doppingvétségnek minősül. A mindenki számára hozzáférhető jogszabályi formában megalkotott tiltólista folyamatos korszerűsítésen megy keresztül, ha egy újabban felfedezett szer vagy módszer bukkan fel a sport világában [A 2018-as verzió elérhető és letölthető a WADA hivatalos honlapján].