Szolgáltatások

szerda, 27 augusztus 2014 00:00

Ingatlanjog

Írta:
Ingatlan adás-vételi szerződések elkészítését vállalom, elsősorban belterületi ingatlanok esetében. 
Foglalkozom szükség esetén bankügyintézéssel, ingatlanközvetítéssel is. 
Ingatlanügyekben jogi tanácsadást nyújtok.
szerda, 27 augusztus 2014 00:00

Adójog

Írta:
2010-ben szereztem adójogi szakjogász képesítést az ELTE jogi karán. Magánszemélyek vagyonosodási vizsgálatánál, illetve kis- és középvállalkozásokkal szembeni NAV ellenőrzési eljárásokban látom el az ügyfelek képviseletét. A NAV előtti eljárásokban a 2003. évi XCII. törvény (Art.)  és a 2004. évi CXL ( Ket.) törvény az irányadó. Az eljárások során lehetőség van arra, hogy írásban tegyen nyilatkozatot az ügyfél, és a feltett kérdésekre ügyvédi közreműködéssel is tehető írásbeli tanúvallomás.
szerda, 27 augusztus 2014 00:00

Büntetőjog

Írta:
Eddigi pályafutásom során elsősorban az alábbi bűncselekmények kapcsán láttam el védői feladatot:
  • gazdasági büntetőjog
  • kábítószerrel visszaélés bűncselekménye
  • közlekedési bűncselekmények
  • rágalmazás és becsületsértés bűncselekménye

A büntetőeljárásban alkotmányos alapelv a védelemhez való jog és az ártatlanság vélelme. Fenti alapelveket tekintem én is a büntetőügyekben ellátott védelem során "ars poeticá"-mnak".

A büntetőeljárásban nemcsak a terhelti, hanem sértetti képviseletet is ellátok, hiszen a jogi képviselet a pótmagánvádas eljárásban kötelező.

Nyomozati szakban, bírói szakban, esetleg perújítási és felülvizsgálati eljárásban egyaránt ellátok képviseletet. Büntetőügyekben nemcsak Budapesten, hanem az ország más városaiban is ellátom a terhelti és sértetti képviseletet.

4. oldal / 4

"Bármihez amit megtehetsz, vagy megálmodsz, fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik”- írta egykor Johann Wolfgang von Goethe. Ezt a honlapot, mint a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartom fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatóak

Kapcsolattartás

dr. Gerő Tamás

ügyvéd, sportjogi-, és adójogi szakjogász

 Iroda: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 113.

 Tel/fax: 06-1-3882389

  Mobil: +36 30 4156009

 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adatkezelési szabályzat