Blog

FIFA és a büntetések-foci vb 2018

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által a 2018-as világbajnokság idejére létrehozott szabályok betartása kötelező minden részvevő számára, amely szabályok megsértése, súlyos pénzbüntetéseket és fegyelmi eljárást is vonhat maga után. A szabályozás tehát a világesemény idejére szól, az ott elkövetett szabálytalanságok, fegyelmi vétségek illetve pénzbüntetések kiszabása  viszont a FIFA általános etikai és fegyelmi kódexeinek szabályain alapulnak.

FIFA fegyelmi szabályzat

A fegyelmi szabályzat (FIFA Disciplinary Code) meghatározza a fegyelmi vétségek, cselekmények körét, az ezekhez kapcsolódó megfelelő szankciókat illetve, hogy mely szervek jogosultak az eljárás lefolytatására. A most zajló világbajnokság során is sor került számos pénzbüntetés kiszabására, de olyan esetről is olvashattunk, ahol a játékos megúszta egy egyszerű figyelmeztetéssel.

Danijel Subasic a horvátok hálóőre, aki a vb nyolcad döntőjében három tizenegyest is hárított, az elhunyt csapattársát ábrázoló pólót viselt, ezért a FIFA figyelmeztette a játékost. A világbajnokság idejére meghatározott csapat felszerelés szabályai szerint ugyanis:

  • politikai, vallási vagy személyes üzenet megjelenítése bármilyen nyelven és formában, a játékos felszerelésén, ideértve a mezeket is, szigorúan tilos

forrás: index.hu
A horvát csapat viszont nem úszta meg figyelmeztetéssel, a FIFA ugyanis 70.000 svájci frankos (közel 20 millió forint) büntetést szabott ki, mert nem a Coca-Cola által támogatott italt fogyasztották a dánok elleni nyolcad döntőben, ezzel megszegve a marketing szabályokat. A büntetés mértéke nem lehet kevesebb 300 svájci franknál, de nem haladhatja meg az 1.000.000 svájci frankot.

 Közönség provokálása is súlyos következményeket vonhat maga után, FIFA fegyelmi szabályzata kimondja, hogy:

  • bárki, aki a mérkőzés során provokálj a nézőközönséget, felfüggesztésre kerül két mérkőzésre, és legalább 5000 svájci frank összegű pénzbírság megfizetésére köteles

A politikai üzeneteknek is súlyos következménye lehet, a FIFA ugyanis szigorúan bünteti az ilyen jellegű megnyilvánulásokat a pályán. A két albán származású, de svájci nemzetiségű játékos Granit Xhaka and Xherdan Shaqiri sportszerűtlen magatartás tanúsításáért 7800 svájci frankos büntetésben részesült, mert gólörömüket, egy kezükkel megformázott albán sast mutatva fejezték ki, a Szerbia elleni mérkőzésen, utalva ezzel koszovói származásukra illetve az 1990-es években történt Szerbia és Koszovó közötti politikai konfliktusra.

A FIFA Etika kódex általános jelleggel határozza meg a jogkövetkezmények körét, amely szankciókat minden esetben a Fegyelmi Szabályzat alapján kell alkalmazni. Jogkövetkezmények lehetnek:

  • figyelmeztetés
  • megrovás
  • pénzbüntetés
  • díjak visszavétele
  • mérkőzés/mérkőzésekről való eltiltás
  • kitiltás az öltözőből vagy csere padról
  • sportlétesítménybe való belépés megtiltása
  • bármely egyéb labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől való eltiltás
  • szociális/közmunka

A kódex lehetőséget biztosít a szankciók végrehajtásának részleges felfüggesztésére, a meccsről való eltiltás, cserepadról vagy öltözőből való kitiltás illetve az egyéb labdarúgáshoz kapcsolódó tevékenységtől való eltiltás esetén. Fontos feltétele, hogy a büntetés nem haladhatja meg a 6 hónapot illetve 6 mérkőzésnél kevesebb eltiltás esetén alkalmazható. A bizottság próbaidőt is kiszabhat, amely 6 hónaptól 2 évig határozható meg. Újabb szabályszegés esetén a próbaidő visszavonásra kerül, az eredeti büntetés is végrehajthatóvá válik, amelyhez az újabb szankciók is hozzáadódnak és együttesen kerülnek elbírálásra. Eltérő rendelkezés csak különös méltánylást igénylő esetben hozható.

A két svájci labdarúgó esetében a FIFA pénzbüntetés mellett, 2 mérkőzésről is eltiltotta a játékosokat, de utóbb szankciót végül felfüggesztette a svájciak nagy örömére.

A FIFA számos játékost, szurkolót vagy egyéb sportvezetőt is büntetéssel sújtott, ezzel érzékeltetve mennyire szigorúan veszi a média, marketing jogok megsértését, a politikai, személyes és provokatív megnyilvánulásokat is a világbajnokságon, melyet sokszor irracionális pénzbírsággal sújt.

lásd:https://index.hu/sport/futball/2018/vb/2018/07/13/vb-buntetesek_angol_zokni/
https://index.hu/sport/futball/2018/vb/2018/07/06/fifa_buntetesek_tizes_toplista/


Ui.: A cikkben látható kép szerzői joga védett. Köszönöm az index.hu hozzájárulását a használathoz.

Megjelent: 4546 alkalommal
Értékelés:
(0 szavazat)

"Bármihez amit megtehetsz, vagy megálmodsz, fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik”- írta egykor Johann Wolfgang von Goethe. Ezt a honlapot, mint a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartom fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatóak

Kapcsolattartás

dr. Gerő Tamás

ügyvéd, sportjogi-, és adójogi szakjogász

 Iroda: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 113.

 Tel/fax: 06-1-3882389

  Mobil: +36 30 4156009

 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adatkezelési szabályzat