A tulajdonos (vagyonrendelő) által erre kijelölt személy (vagyonkezelő) olyan döntéseket hoz amely egyébként tulajdonosi jogkörbe tartozik, és az így létrejövő haszon egy másik jogalany (kedvezményezett) vagyonát gyarapítja. A szabályozás meglehetősen diszpozitív, eltérést engedő, azaz a jogalkotó igen nagy szabadságot ad a feleknek hogy megállapodásukat saját maguk alakítsák néhány kötelező kikötés kivételével. Ilyen például az írásba foglalás, a kezelt vagyon pontos körülírásának követelménye (ami nem lehet a vagyonrendelő teljes vagyona illetve az általa kezelt egyéb vagyonok). A tulajdonos határozza meg alapvetően a kedvezményezettek körét, ezt a jogát átruházhatja azonban a vagyonkezelőre is, azzal a törvényi kitétellel, hogy a vagyonkezelő nem lehet kizárólagos kedvezményezett, így garanciát adva az esetleges visszaélések elkerülésére. Fontos hangsúlyozni a vagyonkezelő kiterjedt felelősségét is: harmadik személyekkel szemben adott esetben például saját vagyonával korlátlanul is felelhet, ha az általa vállalt kötelezettségeket a kezelt vagyon nem fedezi és a másik fél nem tudta és nem is tudhatta hogy a kezelt vagyonból a követelés nem kielégíthető.
A vagyonkezelés egy jól ellenőrizhető tevékenység (hisz például számadási és tájékoztatási kötelezettséggel tartozik a vagyonkezelő, és ellenőrzési joggal rendelkezik mind a vagyonkezelő, mind pedig a kedvezményezett) ugyanakkor a vagyonkezelő nem utasítható, meg kell hagyni döntési szabadságát és önállóan köteles eljárni hisz ellenkező esetben ez összeegyeztethetetlen volna a jogintézmény egyik lényeges elemével, a vagyonkezelői döntési szabadsággal illetve a rá háruló kártérítési felelősséggel.