Elvesztette Janisch Attila ellen indított becsületsértési pörét Kálomista Gábor
Egyelőre első fokon.
Véget ért az a kifejezetten érdekes polgári per, mely során Kálomista Gábor producer a bíróságon akart érvényt szerezni azon nemtetszésének, mely szerint Janisch Attilát filmrendező egy Facebook-posztja és kommentje bántotta az ő jó hírnevét.
Az ügy a Kojot című filmről, vagyis pontosabban a film körüli szövevényes botrányról, de főként a véleményszabadságról szólt.
Kostyál Márk alkotása anno megnyerte a filmkritikusok legjobb első filmnek járó díját (a filmről ittírtunk kritikát), a film producerei, köztük Kálomista Gábor visszavonta a film nevezését a Magyar Filmhétről, majd az ennek kapcsán kirobbant botrány közepette a producerek saját oldalukon közzétették a film egy a YouTube-ra feltöltött verzióját.
A Kojot több száz millió forintos támogatást kapott a Filmalaptól, Janisch Attila ezért egy tavaly februári Facebook-kommentben azt írta, hogy a film forgalmazása tudatosan volt rossz, szerinte semmilyen volt, ennek okán Kálomistát hűtlen kezeléssel vádolta, lévén közpénzből forgott az a szerencsétlen Kojot. Egy Facebook-posztban meg egyenesen arról írt, hogy amit Kálomista tett a Kojot című filmmel, az bűncselekmény.
Kálomista Gábor ezt követően nyilvános bocsánatkérést követelt Janischtól, és azt akarta, hogy egymillió forintos sérelemdíjat fizessen neki, mert vélekedése szerint Janisch megsértette az ő jó hírnevét, illetve becsületsértést követett el. Janisch ezt nem teljesítette, mire a producer polgári peres eljárást indított.
Az első tárgyalásról itt, a másodikról meg itt írtunk.
A harmadik, április 26-i tárgyalás alkalmával, a bíró meghallgatta a tanúkat, majd ítéletet is hirdetett. Kálomista Gábor ezen a tárgyaláson sem volt jelen.
|
A tanúk között volt filmforgalmazó szakember, alternatív forgalmazással foglalkozó filmklub szervező, valamint Kálomista társproducere, Helmeczy Dorottya is, aki szintén aktív forgalmazó. A hosszas meghallgatásból kevés újdonságra derült fény. Dudás Viktor szerint a Kojot forgalmazása úgymond érdekes volt. Akár a producerek, ő maga sem tartotta szerencsésnek a bemutató dátumát, és úgy tapasztalta, valóban rövid ideig ment a moziban. Az alternatív forgalmazással megbízott Labáth Viktor nem mindig tökéletesen követhetően, de beszámolt saját tevékenységéről, s arról, hogyan alakult a Kojot mozin kívüli bemutatása. Míg Helmeczy igazolni igyekezett saját és Kálomista produceri döntéseit. Elmondta, hogy a film szélesebb körű terjesztése érdekében tették az interneten közzé a filmet, de azt visszautasította, hogy rossz minőségben. Ez ügyben Janisch és ügyvédje szerette volna, ha a bíró Kostyál Márkot is beidézi tanúként, majd meghallgatja, de ezt a bíró nem tartotta szükségesnek, az ítélethirdetés alkalmával az ügy szempontjából irrelevánsnak minősített Kostyál véleményét, mert közlése szerint a rendelkezésre álló iratanyagból kiderült minden, ami e kérdéskörben felmerült.
A bíró döntése szerint az előzményeket részletesen megvizsgálva, teljes körűen elutasította Kálomista Gábor keresetét mind a jó hírnév megsértése, mind pedig a becsületsértés tárgykörében.
A bíróság az ítélet indoklásában kifejtette, hogy Janisch Attila Facebook posztja a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozó értékítélet, vélemény, amelyet az alperes a magyar filmmel és a magyar film forgalmazásával kapcsolatos közéleti vitában fejtett ki, és amelyet felperesnek, mint közéleti szereplőnek tűrnie kellett, minthogy az alperes a Facebookon tett véleménynyilvánításaival nem lépte át azt a határt, hogy azokat már direkten, a felperes személyének szóló szándékos sértegetésként lehetett volna értelmezni.
Ez az első fokú ítélet, a peres feleknek az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül van joguk fellebbezést benyújtani.
Forrás: Magyarnarancs.hu
Update! A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét, így ügyfelem, Janisch Attila jogerősen is pernyertes lett Kálomista Gáborral szemben.