A régi ptk felelősségi rendszerében a szerződésszegésért való felelősségre a legfontosabb kérdésekben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kellett alkalmazni. Vagyis a károkozónak minden okozott kárt meg kellett térítenie, hacsak ki nem mentette magát az adott helyzetben általában elvárható magatartás szabályával, azaz bizonyította, hogy tette nem volt felróható.
Az új Ptk azonban szakítva a korábbi szabályozással, már nem a felróhatósághoz köti a kimentés lehetőségét, ami a szerződéses jogviszonyokoat illeti. Ilyen esetekben elegendő valamely szerződéses kötelezettség elmaradása, hogy a kártérítés megalapozott legyen, ami megvalósulhat tevőleges magatartással és mulasztással is.
A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség esetében, tehát amikor a felek közötti jogviszonyt maga a károkozás ténye hozza létre- továbbra is a felróhatósági mérce a mérvadó, ami azt jelenti, hogy a károkozó nem felel azokért a károkért melyben bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Ami a kártérítés mértékét illeti, a régi Ptk valamennyi kárt megtéríteni rendelt, tehát a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést, az elmaradt hasznot, valamint a kártérítés kiküszöböléséhez szükséges költségek megtérítését. Ezzel ellentétben az új Ptk-ban a károkozó csak olyan kár megtérítésére köteles, melyet a szerződéskötéskor, illetve -szerződésen kívül okozott károk esetén- a károkozó magatartás tanúsításakor előre láthatott.
Természetesen szándékos szerződésszegés esetén a szerződésszegő fél a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, figyelem nélkül az előreláthatóságra.
