Blog

Őrizet:

 Az őrizetbe vétel legfeljebb 72 óráig tarthat, ennek elteltével a terheltet szabadon kell bocsátani, vagy el kell rendelni az előzetes letartóztatását. Az őrizetbe vétel a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonását jelenti. Az őrizetbe vételre általában tettenérés, vagy elfogás esetén kerül sor. Az őrizetbe vétel elrendeléséről, és a fogva tartás helyéről a nyomozóhatóságnak 24 órán belül értesíteni kell a terhelt által megjelölt hozzátartozót, vagy a terhelt által megjelölt más személyt.

 

Előzetes letartóztatás:

Az előzetes letartóztatást a nyomozati szakban az ügyész indítványára a nyomozási bíró, a vádemelés után az eljáró bíróság rendeli el.A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban (a nyomozás elrendelésétől) bírói döntés alapján, akkor van helye, ha

A fogvatartottnak kell kérelmeznie írásban, hogy hozzátartozóját, vagy más személyt kapcsolattartóként tartsák nyilván. A kérelem benyújtásakor rendelkeznie kell a kapcsolattartó nyilatkozatával, mely szerint személyes adatait a büntetés-végrehajtási szervezet nyilvántarthatja. A kapcsolattartás formái: levelezés, látogatás, csomagküldés, telefonálás.

"Bármihez amit megtehetsz, vagy megálmodsz, fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik”- írta egykor Johann Wolfgang von Goethe. Ezt a honlapot, mint a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartom fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatóak

Kapcsolattartás

dr. Gerő Tamás

ügyvéd, sportjogi-, és adójogi szakjogász

 Iroda: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 113.

 Tel/fax: 06-1-3882389

  Mobil: +36 30 4156009

 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adatkezelési szabályzat